felso

Tanári hangverseny 2024. 05. 06.

Tanári hangverseny 2024. 05. 06.

2024. május 6-án, tanári hangversenyt rendeztünk. Tamás Attila igazgató köszöntötte a közönséget, s ő moderálta végig a koncertet. A tanári hangverseny kiemelt jelentőségű az iskolánk életében, hiszen példamutatást ad a nálunk tanuló gyermekek számra, zenei örömöt a hallgatóságnak és bemutatkozási lehetőséget a tanár kollégáknak. A programon kiemelt vendégünk volt Dr. Kovács Ferenc Nyíregyháza Megyei Jogú Város polgármestere. Polgármester úr méltatta intézményünk munkásságát és hírnevét, melyet saját gyermekei zeneiskolás évei alatt is megtapasztalt. A hangversenyünkön került bejelentésre, hogy a Megyei Jogú Városok Szövetsége Jegyzői Kollégiumi nyíregyházi ülése alkalmával Szita Károly Kaposvár polgármestere, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke nevében, Papp Erika főtitkár asszony tett támogató ajánlást intézményünk alapítványa, a Zenekultúra Támogatásáért Alapítvány számára, ezen kívül az OPTESZ OPUS Zrt. is. Az esemény adott alkalmat, hogy a víz világnapja alkalmából meghirdetett rajzpályázat díjazottjai átvegyék a Zenekultúra Támogatásáért Alapítvány, valamint a Filharmónia Magyarország és a Nyíregyházi Cantemus Kórus felajánlott koncertjegyeit. Az okleveleket és ajándékokat átadta Boronkay Ferencné a Filharmónia nevében, valamint Mihálka György a rajzokat értékelő zsűri elnöke.

 

 

 

 

 

No comments yet.

Vélemény, hozzászólás?